Egy mozgássérült lány blogja

November van oda kinn nagyon hideg hiszen ismét el jött a tél. Így még nagyobb okom van, hogy a számítógép előtt ücsörögjek magányos napjaimban. Napok óta valahogyan nem találom a helyem, talán azért, mert vészesen közeledik az idö, hogy megyek a volt iskolámba mikulásra ami december első hetében lesz. Igaz egy kicsit félek, mert nem tudom, hogyan fogadnak majd a volt nevelőim, tanáraim. A napokban sokat nosztalgiázom magamban, hiszen nagyon sok olyan emlék él bennem amit nem tudok feledni. Hiányoznak a barátaim nagyon sokat gondolok a régi szép idökre a csintevékenységekre, a hülyeségekre amikkel egymást hülyitetük folyton. Az igazat bevallva nem érzem jól magam már itthon, mert úgy érzem be vagyok zárva egy burokba, ahol csak fulldoklok nap mint nap, nagyon nehéz ezt mondanom, de ez az igazság, hiszen szeretnék egy kicsit felszabadultan élni, mert így csak nem nekem rossz.:( Ez azóta van így mióta én itthon vagyok a suliból.:( Nagyon bizok abban, hogy el tudok menni az ünnepségre Sályra amit már nagyon várok és minden bátorságom össze szedve vonatra ülök és megyek.:) Fel szabadultnak érzem majd magam miután haza jöttem, mert valamennyire ugyanis akkor már nyugodt lelki világom lesz. Remélem minden úgy fog sikerülni, ahogyan én elterveztem magamba.:) Számolom a napokat, az órákat, perceket, másodperceket, hogy a második otthonomba vissza térhesek egy kicsit.:) Ahol szeretben, boldogságban, szomorúságban, éltem oly sokáig.:)