Egy mozgássérült lány blogja

A mai nap számomra szomorúan telt, hiszen tegnap anyu kórházba került ami megviselt azt hiszem nagyon. Senkihez nem volt kedvem szólni, egész nap csak feküdtem némán az ágyon és a fejembe össze-vissza minden járt. Az igazat bevallva most örülnék egy igazi barátnak aki az ilyen nehéz idöszakban velem van és támogat mindenben. Sajnos ezt nem mondhatom el magamról, hiszen nincsen senki az életembe. Amióta itthon töltöm minden napjaim már lettek volna akik hozzám jártak volna az én világomból, de én mindenkit visszautasítottam. Sokat vagyok egyedül és sokat gondolok azokra akik tudom, hogy szeretnek és tisztelnek engem. Én hiába próbálkoztam nagyon sokszor kibékülni azzal az emberrel akit nagyon sok éven át szerettem úgy, ahogyan van elfogadtam Sonyt, mert tudtam, hogy nem tehet róla, hogy ő ilyen. Elmondani nem tudom hány levelet írtam neki a diák éveink alatt amit Sályban éltünk át együtt, és persze utána is miútán elballagtunk. Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de azt hiszem tetszik nekem valaki, tudom, hogy semmi esélyem nincs nála, hiszen nem ilyen lányok jönnek be neki, mint én. Sajnos van ilyen ez van ezt kell szeretni.:( Én tisztába vagyok azzal a dologgal, hogy egy egészséges srác nem lesz soha az enyém, én ezért is vissza fogom magam, hiszen tártalan az egész igyekezetem felé.:( "Az élet megy tovább a maga útján és ki tudja hol áll meg" Megpróbálok megnyugodni és elfogadni a tényeket amik bizony valósak és néha kegyetlen.