Ki Mit Tud!

2010.11.28. 14:06

szerző: Orsós Zsanett

 Ahogy megígértem Ági néninek és persze mindenkinek, hogy ügyes leszek és bátor a Ki Mit Tud vetélkedőn, ígéretem be is tartottam hisz első helyezést értem el, bevallom őszintén nem számítottam rá, hogy első leszek. Akik ott voltak csodálkoztak hisz még itthon senki sem hallott verset szavalni. Persze nem volt tökéletes ahogy elszavaltam, mert olyan egybe folyt az egész vers éreztem én is saját magamon. A többi produkciók is nagyon jók voltak és ügyesek. Azt hiszem legjobban a zsűri tagjai voltak meglepődve leginkább, mert nem gondolták volna, hogy én ilyen érthetően és ügyesen megtudtam tanulni ezt a verset, ami már évek óta itt él a szívemben és a fejembe. Bevallom nem igazán akartam el menni erre a vetélkedőre, de elmentem végül, mert nem akartam két olyan ember barátságát elveszíteni, akik nagyon aranyosak és kedvesek velem és akik segítenek, ha muszáj. Nagyon örültem, mikor maga az elnök jött oda hozzám gratulálni igazán jó érzés volt, aztán az elnök helyettes gratulált, aki nagyon örült, hogy első lettem. Természetesen ott volt ő is, megnézte a fellépőket, láttam rajta, hogy meglepődött mikor kimondták a nevem, hogy első lettem na mindegy. Haza értem mindjárt rögtön meg is írtam Ági néninek, aki talán jobban örült mint én, amit meg is értek hiszen neki köszönhetem, hogy "szavalós kislány" lettem. Jól éreztem magam és örültem, hogy ott lehettem. Eszembe jutottak azok az idők, mikor még suliba jártam és Ági néni szavai, aki mindig azt mondta legyek bátor és ne zárkózzak el senki elől, és igaza van, mert valóban sokan nem tudják, hogy ki is vagyok valójában.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zselatinka.blog.hu/api/trackback/id/tr422478778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása