Nagyon sok mindenen keresztül mentem mióta nem írtam bejegyzést, kezdeném egy igen szomorú esettel, hogy volt egy nagyon csúnya áll műtétem, ami egy rossz lyukas fog miatt volt, nagyon csúnyán begyulladt, hogy sajnos műtétre került sor.:( Haza kerültem a kórházból és itthon lábadoztam tovább, ami egy hétig tartott, mert már jobban éreztem magam.:) Nem olyan régen egy jó hónapja úgy döntöttem vissza megyek a professzorhoz akinél voltam két éve, hogy mégis csak meg kell adnom magamnak az esélyt talán sikerülne a műtétem, hogy egészséges lehessek mint bárki más, vagy, ha nem egészséges csak oly annyira, hogy saját magam el tudjam látni és saját magam legyek, éljek úgy, ahogy én szeretnék, de aztán nem volt túl meggyőző a professzor számomra, de én akkor is bizakodó vagyok és remélem, hogy sikerülni fog minden úgy, ahogy én szeretném és valóra válik minden álmom, amit megálmodtam. Nagyon nehezen viselem apu hiányát minden nap egyre jobban hiányzik nincs olyan napom percem, hogy ne gondoljak rá és ne sírnék, tudom, hogy ezzel csak magam szomorítom meg azokat, akik velem vannak, de nem tudom magamban tartani így kiadom magamból, van sokszor már akkor sírok mikor nem látja senki, senkinek nem kívánom ezeket az érzéseket és fájdalmat hiszen nagyon borzasztó és fájdalmas érzések ezek nekem is és az egész családnak is.:( Nem régen megkaptam az emailt amit már nagyon vártam, felvettek Budapestre a Marczibányi térre az informatika szakra, nagyon örültem neki, szeptember 12. én kell mennem először  a beosztás szerint, én Pesten nagyon jól fog magam érezni ugyanis olyan emberek közt lehetek akik hozzám valók és ahol nincs az, hogy kinevetnek és lenéznek stb..:( Az igazat megvallva itthon már kezdek megfulladni, nem találom a helyem, itthon nem érzem jól magam tudom jól itthon kellene jobban beilleszkednem mert az otthonom itt van, én nagyon sokszor megpróbáltam, próbáltam részt venni bulikon ami hellyel közel némelyik jól is sikerült, volt olyan is ahol egyáltalán nem éreztem azt, hogy kinevetnének, lenéznének stb..., de sajnálatosan volt olyan is ahol lenéztek és kinevetek, azt nevették hogyan is fogom a poharat stb... Nagyon sajnálom az olyan embereket akik lenézik a mozgássérülteket, nem gondolnak arra, hogy még ők is lehetnek mozgássérültek egy ne adj isten baleset által vagy bármi okból..:( És még azokat az embereket is nagyon sajnálom akik nem tudják a másik érzéseit, barátságait tiszteletbe tartani, de erről nem szeretnék nyilatkozni nem szeretnék személyeskedni, én nem szeretnék lesüllyedni némelyik ember szintjére.! Megfogadtam, hogy ezentúl senki véleménye nem érdekel mindenki mondjon amit csak akar és mindenki a saját maga dolgával foglalkozzon, mert azt gondolom mindenkinek van mit a saját háza táján sepregetnie..!!! Számomra csak egy valaki véleménye számít, aki mindig is őszinte volt velem és meg mondta a frankót bármennyire is fájt ez nekem és persze ugyan úgy oda vissza én is meg mondom neki az őszintét bármennyire fáj is neki és, ha igazunk van akkor azt ugyan úgy egymásnak be is ismerjük.!!! Az őszinteség a világon a legnagyobb dolog mert merni kell oda állni a másik elé és a szemébe meg mondani azt amit gondolunk vagy épp érzünk egymás iránt mint barátilag mint érzelmileg és én ezt nagyon is tisztelem benne és becsülöm is, mert van benne bátorság oda állni az mellé aki valamilyen szinten bár mely téren fontos neki, kiállni és harcolni az igazáért  . Nekem nem lenne ekkora bátorságom én attól naivabb vagyok, de, ha kell persze ki tudom nyitni a szám és megvédem magam és persze azt is aki nekem fontos legyen bárki is az a személy.!:) Minden napjaim telnek nagyon várom a sulis időszakot jó lesz felidézni ismét a régi szép időket amiket eltöltöttem a kollégiumban és persze egy kis szabadság is költözik belém mert szabadon mehetek a barátaimmal ahova csak szeretnék, és élhetem az én kis világomat, ahogyan szeretném..:) Legyen szép nap mindenki számára, és azoknak is akik az én szívemben élnek egy életen át!:) 

Ismét eltelt pár hét, amióta nem írtam. Sok minden történt, velem kezdeném azzal, hogy sokat voltam rosszul és sajnos kórház lett a vége, ami nagyon megviselt ugyanis sokáig kellett bent lennem egy alapos kivizsgáláson, ahol hála istennek nem találtak semmi bajt, mint ahogyan kiderült csak az ízületeim fájnak és zsibbadnak. Aztán miután haza jöttem a kórházból, ismét csak kórházba kellett mennem, de ez már teljesen más Dombóvárra ahova minden évben megyek a kezelésekre ahol 3-5 heteket szoktam tölteni, de most csak 3 hetet töltöttem bent, mert suliba mentem szeptember 12-n volt az első napom, ami nagyon jól sikerült, bár igaz kicsit izgultam, de legyőztem a lámpa lázat és a félelmet, hiszen a Marczibányin már ismertek és vannak ott ismerősök akiket régebb óta ismerek így nagyon hamar magamra találtam és feloldottam. Az osztályom nagyon aranyos vidám társaság és a tanárom is nagyon aranyos és nem szigorú, megértő és persze segítő kész. Most október 19-n, ha minden jól fog alakulni akkor kiderül a kontroll vizsgálaton, hogy bent lakó lehetek és akkor sokkal több időt tölthetek Budapesten megismerhetem jobban a fő városunkat..;) Sokkal nyugodtabb vagyok mikor Pesten vagyok és eltudom magam engedni, ahogy én szeretném, szabadabb érzem magam..:) Lelkileg kicsit úgy, ahogy nyugodtnak érzem magam, bár hazudnák, ha azt mondanám nincs mindig a szemem előtt és az eszembe az a nap mikor előttem állt és azt mondta elmegyek dolgozni egy másik országba, pontosabban Németországba, akkor abban a pillanatban nem is tudom mit éreztem, sírás és a szomorúság költözött belém, semmi mást nem éreztem csak fájdalmat és csalódottságot, de mostanra már rájöttem, hogy semmi értelme nem volt a szomorkodásnak, mert őszintén meg mondta a szemembe, hogy nem tud szeretni, úgy, mint én Őt, ekkor még jobban éreztem a fájdalmat ami leírhatatlan volt számomra, sokáig ki sem mozdultam a négy fal közül, sírtam és azt kérdeztem saját magamtól vajon mi az amit nem tudott bennem megszeretni, és megkedvelni, hiszen mindig ön magam adtam és Ő volt az első olyan ember, aki felébresztett arra, hogy igen is én is vagyok valaki és talán még több is csak sokan nem ismernek. Számomra véget ért ez a dolog nem azt mondom, hogy nem fáj még mindig, de igen fáj és bánt is, de egyszer remélem, hogy Ő saját maga rá jön arra, amit elmondtam neki, hogy nem tudja azt mennyi szeretett és törődést, oda figyelést dobott el magától, mert én valóban szerettem nem úgy, mint más, aki meg sem érdemelte még egy percig sem, mert csak kihasználni és egyszer-egyszer együtt lenni érzelem nélkül az nem az igazi én ezt így gondolom... Élem a minden napjaimat csendesen tovább hiszen azt szokták mondani az élet megy tovább a maga útján..!              

2012.10.01. Hétfő.