Egy mozgássérült lány blogja

Éjszaka 22:57 óra van és mint mindig fent vagyok, hogy miért azt még én magam sem tudom igazán meg mondani. Folyamatosan járnak a fejemben a gondolotok össze-vissza. A napokban sok minden öszze jött, ahogy általában szokott lenni. Szeretném, ha mindenek előtt megértenék egyes emberek gondolok itt pl: a szüleimre, hogy én is felnőttem és nem vagyok gyerek én azt megértem, hogy minden szülő félti gyermekét, és óvja mindentől, de valahol meg kell tanulni a szülőknek azt, hogy el kell engedni gyermeke kezét, és probáljon meg nem megjegyzéseket tenni olyanokat, hogy aztán az ember haja égnek álljon. Ez igaz, hogy én mozgássérült vagyok, és ezért nagyon féltenek a szüleim mindentől, és mindenkitől ez számomra nem egészséges, mert, ahogyan viselkedtek velem azt egy jó darabig elfelejteni nem igen fogom tudni sajnálom. Mint minden nőnek vannak érzései, álmai, vágyai, gondolatai a férfiakról vagy foglamazhatnák úgy, hogy a fiúkról. Mikor én kollis voltam és minden nap mikor felébredtem lementem az udvarra mindenki megbeszélte egymást közt, hogy az este ki kinek udvarolt persze, hogy én is köztük voltam, mert nem birtam meg állni, hogy a barátnőimnek ne meséljem el, hogy este kivel voltam sétálni meg hát kérdezősködtek tőlem, hogy történt-e valami komoly, mint pl: csók, kézfogás vagy hasonlók. És soha nem veszítettem el a fejem, hogy én most arra pályázok, hogy lefeküdjek azzal akivel éppen beszélgettem vagy ismerkedtem, én nem olyan vagyok nem adom be a derakam olyan könnyen és talán jobb is így.:) Szeretnék élni egy kicsit, szabadabban szórakozni, de itthon nem lehet nagyon sok mindenről le kell mondjak, mert családban élek. Ha már itt a faluból beszélgetek fiúval már az is baj akkor csak lányok szolhatnak hozzám?:( Ez hülyeség úgy, ahogyan van:(:( Ezért szerettem volna vissza menni kollégiumba ahol még a kutya sem kérdezte meg, hogy hol jártál?:( De az élet nem áll meg megy tovább így vagy úgy, de megy tovább. Zoli bácsi szava mindig eszemben van, hogy "az élet nem vajas kenyér, amit megkenn anyu" soha nem hittem el mikor olyan sokat líráztunk az osztállyal és az osztályfönökkel Zoli bácsival és mindig monogatta én meg csak nevettem rajta, de most már nem nevetek, mert nagyon is igaza volt benne. "Az élet kegyetlen, de a hülyéknek még kegyetlenebb" ezt is Zoli bácsi mondta mindig nekünk. A sok szép emlék itt él a szívemben amit Sályban éltem át vissza vissza gondolok még a sok hülyeségre is miket csináltunk és persze mindig leszidtak minket, ha valamit nem jól csináltunk vagy, ha egymással veszekedtünk mindig mondták, hogy kérjünk bocsánatott egymástól és éljünk békében egymás mellett.:'( Ez inkább jobban szolva én rám vonatkozott meg Sonyra akivel állandóan nézet eltéréseink voltak és persze veszekedések amiket már én nem igen birtam elviselni hiszen nehéz volt Sonyt nem szeretni.:'(:'( 23:33 óra.