Egy mozgássérült lány blogja

"Én itt oly sok szeretet kaptam, és oly nagy szeretetben éltem, ha odakinn is ilyen szép az élet, én boldog leszek, s nem hiába éltem. Én itt oly sok szépet, s jót tanultam, itt mindig hű társak közt voltam. Az évek elrepültek, De emlékük elkísér, mígélek." Ezeket a szavakat, mondatokat utóljára még Sony szájából hallodtam a ballagásán még 2003-ban. Ahogyan a kis szövegben is szerepel az emlékük elkísér míg élek és ez valóban így van, hiszen nincs olyan nap, hogy ne gondoljak vissza a régi szép időkre, amiket Sályban éltem. Valóban szeretetben éltem és hű társak közt voltam, mert mindig számíthattam rájuk, igaz voltak kisebb-nagyobb gondok köztünk, de aztán mindig megtaláltunk a közös hangot egymással. Tapasztalataim során éreztem, hogy ide kinn nem szép az élet hiszen nem vagyok már a védő burokban, ahogyan azt sokan nevezték annak idején mikor még ott éltem minden napjaimat. Aztán számomra is eljött az utolsó nap a ballagás nagyon nehéz volt arra gondolni, hogy holnap már nem leszek a jól megszokott helyemen. Nehéz volt eljönni hiszen nagyon szerettem ott lenni. Ha bár milyen gondom, bajom volt mindig számíthattam a tanárok, nevelők segítségére. Ha tehetném vissza forgatnám az idő kerekét, de sajnos ez lehetetlen. Azok falak közt alakult ki az első igaz szerelem is ami oly sok éven át kísért és szép emlékeket hagyott szívem mélyén, mind a mai napig. Megtanultam szeretni emberek tiszteletett mutatni másoknak és írni, olvasni, számolni és persze ami nagyon fontos számomra a számítógép használatát, hiszen Sályban tanultam meg használni a billentyűzet kezelését, toll segítségével. Nagyon sokat tudhatnák írni emlékemről, de akkor soha nem lenne vége a történetnek azt hiszem. Emlékük örökre és tovább szívemben él.:)

A magányt nálam jobban senki nem ismeri. Én minden nap szembesülök a magányal hiszen magányosnak érzem magam. Nagyon sokszor próbálkoztam már társra találni több kevessebb sikerrel sajnos.:( Nem tudom mi a baj, hogy nem jön össze talán én bennem van a hiba nem tudhatom.:( A héten beköszöntött a hideg így van még egy okom arra, hogy bent üljek a számítógép előtt és folyton a neten lógni.:P Örülnék, ha lenne egy olyan barátom akivel nagyon sok mindent ki próbálhatok, utazhatok világot láthatnék, de ezek csak álmok amiket csak kergetni lehet.:( Hiányoznak a volt barátaim, azok az emberek  akikre mindig számíthattam mikor szükségem volt rájuk és persze ők is számíthattak én rám mikor szükség volt rám, sokat gondolok az együtt szép napokra. Nem is mesélem még, hogy hova készülök én márciusba Angliába amit már nagyon, de nagyon várok hiszen lehetőségem lesz megismerni más embereket is, és persze tudom kamatoztatni az angol nyelvet is.:) Igaz, hogy egy kicsit félek hiszen azért még is csak teljesen idegen országban leszek, de azt gondolom, hogy nagyon jól fogom érezni magam és, hogyan megyek, miből, ki álltal ezeket a kérdéseket már feltették nekem sokan, hát úgy, hogy egyik rokonunk kint él már közel 4 éve és egyszer csak az pattant ki a fejéből, hogy lenne-e kedvem csak úgy kilátógatni Angliába persze én habozás illetve gondolkodás nélkül igent mondtam és végtelenül boldogan újságoltam a hírt a barátaimnak és azoknak az embereknek akknek én fontos vagyok és ők is fontosak nekem és mindenki csak gratulált és jó utat kivántak, de ez még messze van egy kicsit hiszen még sokat kell aludni márciusig.:) Az ismeretlenről akiről korábban írtam az már nincsen vagyis van valahol a faluban nem láttam azóta mióta utóljára beszéltünk az már jó régen volt.:( A szakadékból sikerült kimászni szerintem benne sem voltam én azt hiszem csak valamiért azt gondoltam, hogy a mélybe vagyok, hülyeség volt pofáznom most már mindegy, mert nem áll velem még szóba sem, de most már késő bánat azt hiszem.:( Rájöttem, ha lett is volna valami köztünk akkor sem lett volna közös jövönk hiszen én vagyok az Ég ő meg a Föld és nagyon nem passzol egymáshoz a két jelenség.:( 22:32 óra.

Ismét elkezdődöt egy új hét amit már nem is bánok hiszen múlt héten egész végig minden este írtam valamiről a múlt hét mondhatjuk úgy is, hogy a csalódások hétje volt számomra, hogy miért azt inkább nem írnám le, mert akkor holnap este is írnám szerintem olyan hosszú lenne. Egy dologra viszont rájöttem a múlt héten, hogy nem szabad mindig a múltba menekülni mindig csak a mára kell figyelni és persze meg tanulni ön magunkat elfogadni olyannak amilyenek vagyunk hiszen, ha nem fogadjuk el magunkat akkor soha senkit nem fogunk tudni szeretni. Ezek a dolgok én rám is igazak hiszen én sem tudom magam elfogadni ilyennek amilyen vagyok, mert kisebbségi érzet fog el amit nagyon nehezen lehet leküzdeni. Nagyon nehezen, de megértettem, hogy el kell fogadjam magam olyannak amilyen vagyok hiszen, ha nem teszem meg talán soha nem lesz olyan valaki akit még szerethetek igazán. Bevallom őszíntén, hogy volt egy kicsi kis segítségem hozzá, ugyanis kaptam két olyan verset amiről álmodni sem mertem volna, hogy létezik ezen a földön igaz nagyon mélyen érintett talán oly annyira, hogy el is sírtam magam mikor olvastam, de aztán persze mikor kezdtem magamhoz térni még egyszer el olvastam és még egyszer nem tudom hányszor, de párszor igen. Hogy kitől kaptam a verseket attól az emberkétől akiről már korábban írtam és kezdödtek a bonyodalmak, de hála istennek mára már minden megoldódott magától ja és még azt hozzá kell tennem, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ilyeneket olvasgat csendes magányában, igen neki is érzései vannak és persze szíve. Megígértem az utolsó bejegyzésemben,hogy nem írok többet róla, de most kivételesen neki köszönhetem, hogy ön magamra találtam és sok mindenre fényt látok ami eddig sötét volt számomra. Remélem ezzel nem követem el hibát, hogy le írtam tapasztalaimat ezzel kapcsolatban, igaz még nem volt alkalmam meg köszöni neki, de majd el jön az ideje mindennek.:) Az élet tele van csupa meglepetésekkel amiket nem tudni mikor kapjuk meg és persze milyen formában és hogyan.:) 22:27

Azt gondolom, hogy a magányt én nálam jobban ember nem tudja, hogy mi az? Hiszen én minden nap szembesülök ezzel a ténnyel, mert magányosnak érzem magam nagyon, talán ez azért van, mert nem ebben az élet formába éltem le életem nagy részét. Sokszor megfordult a fejemben, az a gondolat, hogy jó lenne már valaki akivel talán teljesebb lenne az életem, aztán valamiért mindig odébb állok a dologtól hiszen mindig az jut eszembe, hogy úr isten hát én mit is csinálnék egy csalódás esetén, ha nem működne a kapcsolatom úgy, ahogyan minden normális embernél. Én azt hiszem, hogy még nem vagyok felkészülve egy igazi komoly kapcsolatra hiszen először saját magam kell, hogy elfogadjam és utána talán tudok valakit úgy szeretni, ahogyan azt elvárnák tőlem. Nagyon félek bizonyos dolgoktól, mert még nem voltam hasonló helyzetben. Túl sokat vagyok itthon így alkalmam sincsen rá, hogy ismerkedjek emberekkel. Mikor még tanultam és nem itthon voltam akkor mindig voltak körülödtem és mindig történtek dolgok talán még nagyon durvák is, de ez egy másik story majd leírom.:) Most egy nagyon különös dolog pattant ki a fejemből ismét az, hogy el megyek suliba megint 3-4 évre Budapestre ugyanis le szeretnék érettségizni és csinálni is valamit, mert így nem jó.:( Tudom, hogy nagyon nehéz lesz és vért izzadó megméretettés lesz hiszen akikkel én jártam suliba azok mesélték, hogy nem könnyű az érettségi és, ha már el kezdem akkor már nincsen vissza út a kapuból.:):( Úgy érzem, hogy sokan lenéznek, mert, hogy nincsen érettségim és valamilyen szakmám. Én mindig is a tanulásba tudtam csak menekülni és azt hiszem most is csak azt fogom tenni hiszen, amit már megtanultam azt már senki nem tudja elvenni tőlem.:) Az én világom mindig is más volt és talán a gondolkodásom is más, de lehet, ha nem lennék sérült akkor teljesen más színben látnám a világot, mint, ahogyan azok az emberek akik itthon körül vesznek minden nap.:( A héten színte minden nap írtam magamról a csalódásaimról, örömeimről, bánataimról stb...:) 22:35

Én most már semmiben nem hiszek úgy döntöttem lehet, hogy hülyeség, de ez van. Nagyon dühös vagyok saját magamra hiszen sok olyan dolog előtt értetlenül állok és nézek a semmiségbe. Mindig azt mondták nekem, hogy igen kell reménykedni hiszen a remény hal meg utoljára hát mit mondjak ez igaz, mert minden egyes remény egyszer csak szerte szét foszlott bennem. Csak azt nem értem, hogy miért mind ez velem történik mindig ilyen kudarc?:( Beszélgettem ismét vele skype-on és mindenre fény derült ami eddig egy kicsit sötét vagy félhomályban volt nem is tudom.:( Én azt gndolom, hogy teljesen igaza van valamilyen szinten, hiszen mind a ketten más világban élünk és más világban nevelkedtünk és más volt a környezet is ami körül vesz minket.:( Én úgy gondolom nincs miért, hogy haragudjak hiszen, csak őszinte volt hozzám amit becsülök is és értékelek is benne.!!! Ahogyan már korábban is említettem bele esttem a szakadékba a mélybe és most onnan kell, hogy igen gyorsan kimászak amilyen gyorsan csak lehet, úgy gondolom, hogy nem sok időre van szükségem, hogy kint legyek, mert még nem olyan komoly a dolog, mint, ahogyan eredetileg lenne is. Nem akarok nagy vihart kavarni ezzel a dologgal hiszen az nekem sem lenne jó, de aztán neki sem azt hiszem.:( Most még friss a dolog, de holnapra már kialszom magamból a dolgot biztos vagyok benne.!!! Ahogyan már korábban is írtam a bejegyzéseimben nem vagyunk egyformák és nem ugyan azok voltak a barátaink akikkel ő vagy én felnőttünk én ezt szem előtt tartom azért.!!! Az idő majd mindent megold és, ha netán vannak sebek akkor begyógyítja azokat.!!! Én ettől most nem vagyok mély ponton hiszen nem olyan kapcsolat lett volna, ha lett is volna belőle valami, mint mikor az első igaz szerelmet megtaláltam Sonyban még diák koromban.!!! Mindenki más és mindenki másképpen éli az életét ebben a világban és azt hiszem, hogy ezt most értettem meg igazán és tanultam is belőle jócskán.!!! Most nagyon csalódtnak érzem magam, mint mindig, de elmúlik, ahogyan sok minden ebben a kiszámíthatatlan életben.:( Azt hiszem ez lesz az utolsó bejegyzésem erről a titkos kis emberkéről akiről idáig írtam és meséltem.:( 22:16 

Éjszaka 22:57 óra van és mint mindig fent vagyok, hogy miért azt még én magam sem tudom igazán meg mondani. Folyamatosan járnak a fejemben a gondolotok össze-vissza. A napokban sok minden öszze jött, ahogy általában szokott lenni. Szeretném, ha mindenek előtt megértenék egyes emberek gondolok itt pl: a szüleimre, hogy én is felnőttem és nem vagyok gyerek én azt megértem, hogy minden szülő félti gyermekét, és óvja mindentől, de valahol meg kell tanulni a szülőknek azt, hogy el kell engedni gyermeke kezét, és probáljon meg nem megjegyzéseket tenni olyanokat, hogy aztán az ember haja égnek álljon. Ez igaz, hogy én mozgássérült vagyok, és ezért nagyon féltenek a szüleim mindentől, és mindenkitől ez számomra nem egészséges, mert, ahogyan viselkedtek velem azt egy jó darabig elfelejteni nem igen fogom tudni sajnálom. Mint minden nőnek vannak érzései, álmai, vágyai, gondolatai a férfiakról vagy foglamazhatnák úgy, hogy a fiúkról. Mikor én kollis voltam és minden nap mikor felébredtem lementem az udvarra mindenki megbeszélte egymást közt, hogy az este ki kinek udvarolt persze, hogy én is köztük voltam, mert nem birtam meg állni, hogy a barátnőimnek ne meséljem el, hogy este kivel voltam sétálni meg hát kérdezősködtek tőlem, hogy történt-e valami komoly, mint pl: csók, kézfogás vagy hasonlók. És soha nem veszítettem el a fejem, hogy én most arra pályázok, hogy lefeküdjek azzal akivel éppen beszélgettem vagy ismerkedtem, én nem olyan vagyok nem adom be a derakam olyan könnyen és talán jobb is így.:) Szeretnék élni egy kicsit, szabadabban szórakozni, de itthon nem lehet nagyon sok mindenről le kell mondjak, mert családban élek. Ha már itt a faluból beszélgetek fiúval már az is baj akkor csak lányok szolhatnak hozzám?:( Ez hülyeség úgy, ahogyan van:(:( Ezért szerettem volna vissza menni kollégiumba ahol még a kutya sem kérdezte meg, hogy hol jártál?:( De az élet nem áll meg megy tovább így vagy úgy, de megy tovább. Zoli bácsi szava mindig eszemben van, hogy "az élet nem vajas kenyér, amit megkenn anyu" soha nem hittem el mikor olyan sokat líráztunk az osztállyal és az osztályfönökkel Zoli bácsival és mindig monogatta én meg csak nevettem rajta, de most már nem nevetek, mert nagyon is igaza volt benne. "Az élet kegyetlen, de a hülyéknek még kegyetlenebb" ezt is Zoli bácsi mondta mindig nekünk. A sok szép emlék itt él a szívemben amit Sályban éltem át vissza vissza gondolok még a sok hülyeségre is miket csináltunk és persze mindig leszidtak minket, ha valamit nem jól csináltunk vagy, ha egymással veszekedtünk mindig mondták, hogy kérjünk bocsánatott egymástól és éljünk békében egymás mellett.:'( Ez inkább jobban szolva én rám vonatkozott meg Sonyra akivel állandóan nézet eltéréseink voltak és persze veszekedések amiket már én nem igen birtam elviselni hiszen nehéz volt Sonyt nem szeretni.:'(:'( 23:33 óra.

Nagyon sokat vissza gondolok azokra a napokra mikor még kollégiumban laktam, szabadabbnak éreztem magam a kutya sem kérdezte meg, hogy hol voltam miután vissza mentem a városból a kolliba. Persze én sem voltam egy ártatlan bárány, mint minden diák, minden hülyeségre kapható voltam. Amikor persze komoly dolgokról volt szó, mint a tanulás meg a kötelező szakkörökre való megjelenés akkor betartottam a szabályokat mindig. Én nagyon szerettem egyedül lenni főleg hétvégén mikor én voltam csak a szobában egyedül. Voltak olyan hétvégéim is amit persze nem tudtam piheni ugyanis volt aki kiabált, csattogot minden hülyeséget csinált. A városban különösen szerettem csavarogni Plázában, Moziban, Színházban minden felé jártam persze mikor volt kimenőm:P Azt nagyon szerettem mikor 4- n mentünk nyakunkba venni a várost Sony, Krisztián, Angéla és én azt, de főleg mikor Krisztián a kocsik között kacsázott az elektromos kocsijával én meg persze, mint vala őrült kiabáltam utána, hogy lassítson már le vagyis vegye már lejebb a sebességet azon kocsin. Krsztián élvezte, hogy engem megfutatott engem a sok kocsi között hulla fáradt voltam. Sony meg Angéla mikor hallodták a dolgot csak röhögtek rajtunk. Ezen kivül még nagyon sok mindent csináltunk ami persze örök emlék marad számomra, ahogyan ez a dolog is. De persze voltak azért ettől durvább dolgok is amivel kiakasztottuk a kollégiumvezetőt párszor pl: mikor félévkor vettünk piát közösen és ittunk, mint az állat olyannira, hogy az egyik csaj majd annyit ivott, hogy a detoxitáloba került, de senki nem mondta neki, hogy igyon annyit szegény:) Persze ezért büntetés is járt nem usztuk meg csak úgy a dolgot ám, fegyelmi lett belőle és megigértük, hogy soha többé nem csinálunk ilyen nagy baromságot, de azért mindenki be volt parázva, hogy kirugnak minket a kolliból, de aztán még sem így történt:) Én szerettem a kolliban lenni csak az volt a baj az elején, hogy nagyon nehezen szoktunk össze a diákkokal és így voltak konkfriktusok azért köztünk, de mostanra már nagyon jól kijövünk egymással minden nap beszélgetek a srácokkal msn:) Ezért nagyon szeretnék még mindig kollis lenni, de már minek is mikor nincsen ott senki Nyíregyházán elkerültek össze-vissza szétváltak útjaink a nagy világban sajnos:'( Mindenki éli a maga kis életét és, ahogyan tudja csak ott bassza el:( Na, de azért vannak még olyan emberkék akikkel tartom a kapcsolatott pl: Botás Krisztián aki mindig olyan rendes volt hozzám:) 

23:20-t mutat az óra és én még fent vagyok mint mindig napok óta nagyon nehezen alszom el. Nem tudom, hogy miért, de ez van sajnos. Tegnap is meg ma is pakolásztam össze-vissza a dolgaim közt és rátaláltam sok olyan dologra ami elékeztett a múltamra a kollis és az általános iskolai évekre amik a hátam mögött maradt. Olyan rossz érzéseim vannak, hogy én már nem készülhetek suliba, hogy azt elmondani nehéz lenne. Sokat gondolok a régi szép dolgokra, de sajnos a rossz dolgok is alahol bennem él a szívem mélyén valahol. Nagyon hiányoznak a barátaim és azok az emberek akikkel éveket töltöttem el. Az a rossz az egész dologban, hogy senkivel nem tartom a kapcsolatot senkivel diákokra gondolva akiket a legjobb barátnőmnek gondoltam, mint, ahogyan példa is van rá, hogy Anilláról semmit nem tudok, hogy mi van vele amióta elkerült Sályból azóta csend lett mindenki körül. Botás Krisztián az egyetlen egy ember akivel barátok maradtunk, hogy miért? Talán azért, mert kedveltük egymást és megtaláltuk a közös hangot egymással aminek az eredménye még a mai napig meg van. Ma, ahogyan nézegettem a verseim megtaláltam egy pár olyan verset is amiket Sony írt és letudtam írni még őket egy füzetbe ismét eltettem, hogy ne gyűrödjenek. Mindenki azt mondta nekem, hogy felejtsem el Sonyt, és igazuk volt én tudom jól, de az első szerelmet nem lehet olyan könnyen elfelejteni mint, ahogyan sokan is mondták nekem. Az igaz, hogy nagyon sok vitánk volt, de én minden baromságát, hülyeségét megbocsájtottam Sonynak, mert fülig szerelmes voltam belé, egyszer csak elszakadt az a bizonyos kötél amit sokan emlegetnek attól a perctől kezdve én már csak önmagammal foglalkoztam ja és persze azokkal az emberekkel akiknek még fontos voltam. Lassan megyek lefeküdni, mert kezdek álmosodni talán most fogok tudni aludni nyugodtan vagy nem:( Azt hiszem fogok tudni aludni én úgy érzem, mert már alig látom mit írok a képernyőre annyira ragadnak le a szemeim így hát megyek is aludni:P Jó éjszakát!!!(23:52- óra)

Lassan vége van a nyárnak és kezdődik a suli idö szak mint mindig, ilyenkor már mindenki készíti a kisiskola táskáját. Ezzel én is így voltam mikor még sulis voltam és persze ott volt bennem az a bizonyos félelem is. Ilyenkor mikor egy hét van a suli kezdésből én már azon gondolkodtam, hogyan fogok ahoz az emberhez szólni aki életem nagy szerelme volt. Rengetek emlékem van abból az idöszakból mikor még én is iskolába jártam. Nagyon nehezen fogadtak be a közösségbe Nyíregyházán ugyanis tudták, hogy vannak olyan emberek köztünk akik azt sem tudták mennyi 2+2 tudom ez nagyon szörnyű, de ez az igazság sajnos:( Aztán idövel sikerült beilleszkednem a társaságba ahol igaz barátokra találtam. Mindig csak egy embernek voltam szálka a szemébe és az nem más mint Ta Ngoc Son akit szerettem nagyon sokáig, hogy miért voltam én szálka a szemébe azt talán tőle kérdezném meg, mert nem tudom. Voltak nagyon szép pillanatok is, de voltak nagyon rossz pillanatok is köztünk sokszor szegény Botás Krisztián vigasztalt na ezt ne úgy tessék érteni, hogy úgy nem ha nem lelkileg! Sony nagyon sokszor túl lépte azt a bizonyos határt, de én szerelmes voltam fülig és mindent megbocsájtottam neki sokszor pedig mindenki mondta, hogy nem szabad, de én persze senki nem hallgattam csak a szívemre és azt csináltam amit a szívem diktált. Ezek még mindig fájó emlékek nekem, de talán az idö majd begyógyítja a sebeket:(! Mostanra már mindenki éli a maga kis életét köztük én is és persze Sony is valahol a nagy alvilágban Budapesten nem tudok róla semmit közel két kemény éve csak annyit, hogy otthon van és ül a számítógép előtt. Először próbálkoztam vele kapcsolatba lépni írtam neki levelet, e-mailt, üzenetet, sms-t, nem válaszolt mindenkit eltaszított magától, ahogyan csak tudta:( Na, de mostanra már mindegy, hogy kivel mi van, mert már visszaforgatni az idöt nem lehet, de ha lehetne sem érdekel tudom ez nagyon hülyén hangzik, de ez az igazság.

Ismét eltelt egy hosszú hét. Három napja nem írtam semmit ez nem helyes szerintem!:P A hétvégék is egyformák számomra mint a szürke hétköznapok. Mostanra már nem fáj a vállam annyira mint a múlt héten a gyógyszer hatására szerencsére. Nagyon nehezen viselem az egyedül létet hiszen én egy társas lény vagyok aki szeret lógni a barátaival állandó jeleggel, de ez már csak volt valamikor még mikor én kollégista voltam Nyíregyházán. Lassan vége van a nyárnak és felváltja az ősz levetkőznek a fák a verebek meleg éghajlatra költöznek. El kell fogadnom, hogy most már itthon maradok idén a suliból, mert már minden lehetőséget kimeritettem ami csak létezet. Nagyon meleg van ma nincsen kedvem semmit csinálni:( Járkálok fel alá mint a mérgezett egér és persze gondolkodok, hogyan kéne segítenem Timínek aki nagyon el van keseredve ugyais magányosan érzi magát és nagyon híányzik a barátja. Próbáltam neki adni egy-két jó tanácsot reméljük, hogy meg fogadja majd őket:) Vége lett ennek a napnak nem is bánom hiszen nagyon meleg volt ma. Valahogyan nem volt semmihez úgy hangolatom nem tudom miért talán azért, mert kavarognak az érzelmek bennem össze-vissza.? Nem tudom mi van velem:( Reméljük holnapra kialszom magam jól és nem leszek ennyire nyügös mint ma amilyen voltam.:)

Ez előtt egy jó hónappal csináltam egy nagy barámságot most már annak tartom, mert szerintem nagyon rossz ötlet volt részemről. A meosz oldalon adtam fel hirdetést, hogy társat keresek, de én nem gondoltam azt, hogy ilyen sokan fel fognak keresni majd interneten, e-mailban, telefonon. Nekem ez nagyon nem jött be és talán jobb is, mert én szerintem az internetes társkeresés nem az én világom:( Volt olyan jelentkező is aki szinte az apám is lehetet volna olyankor a nevetés kapot el folyton mikor megtudtam, hogy hány éves az ürgém akit  ki fogtam:) Mostanra már csillapodtak a kedélyek nem kapok e-mailokat, telefonokat aminek kifejezetten örülök is:D Én úgy gondolom még, hogy van bőven idöm megtalálni a nagy Ő-t hiszen mikor meg van a nagy Ő akkor már jönnek a bajok vele együtt is, azt szoktam mondani sok a baj velük és valahol igaz is.:P Nagyon sokat lehet tanulni a diák szerelemből vagyis akkor mikor még általánosba jártam meg közép iskolába és akik körülödtem voltak azoknak mind volt barátjuk, barátnőjük és láttam, hogy minden normális kapcsolatban vannak gondok, bajok. Nem tagadom azt, hogy nem szoktam mondogatni saját magamnak, hogy jó lenne már valaki akivel megoszhatom minden fájdalmam és örömöm egyarát, ami nagyon jó lenne, mert akkor tudnák menni szórakozni és talán még barataim is lennének olyanok akiket elképzeltem magam köré. Mikor általánosba jártam én is szerelmes voltam akár csak a koromhoz hasonló lányok, de én soha nem voltam szerencsés a szerelemben ezt őszíntén be kell valani, mert igaz én ezt soha nem tagadtam magamról:( Talán mikor megismertem azt az embert aki után nagyon sokáig sóvárgott a szívem, rá kellett döbenjek nagyon sok idő elteltével, hogy nem működött a dolog úgy, ahogyan elképzeltük na, de a múltat ne bolygassuk, mert nem érdemes azok már csak emlékek maradnak:) Így nem lett semmi eredménye az internetes társkeresésnek csak újjabb embereket ismertem meg a nagy világból ismét:D:P

Nagyon sok minden változott azóta mióta én itthon vagyok. Kezdeném azzal, hogy tavaly nyáron sikerült felvételt nyernem Balassagyarmat-Nyírjesen ahol az erdő közepén müködik egy iskola. Azt be kell valjam, hogy nagyon szép helyen van, de én képtelen voltam ott meg maradni 2 évig az az igazság, mert elvan sajnos zárva a várostól nagyon. Én csupán csak 3 hetet birtam ki ott. Így most már itthon tevékenykedem. Igaz nagyon nehéz az élete az embernek, de el kell fogadnia azt ami éppen adódik neki. Május 23-24-én voltam a sportversenyen ahol találkozhattam azokkal az emberekkel akikkel olyan sokáig éltem együtt felnőttekel tanárokkal és persze sok ismerössel is találkoztam Pesten. Nagy meglepetés volt számomra, hogy én is ugyan úgy részesültem minden játékban mint mikor még oda jártam suliba, így nyertem egy arany érmet amit haza hozhattam minden örömömet megoszhattam az ott lévőkkel persze ők is örültek neki:) Napjaimat most már itthon töltöm segítek a szüleimnek amiben csak tudok és persze ami házi munka azt meg csinálom. A barátaim nem igazán vannak itthon, mert azt lehet mondani, hogy nem én hozzám valóak sajnos:( Magányos vagyok olykor, de vigasztal a zene hallgatás és a számítógép, internet világa. Volt osztálytársaimról sajnos már semmit nem tudok mindenkinek meg van a maga kis élete. Volt egy idöszak mikor probáltam összetartani a régi csapatott sajnos sikertelenül:( Gondolok néha rájuk, de sajnos ők nem így gondolják:( Lassan vége lesz a nyárnak és újra kezdödik minden előről:( De nem baj, mert megint megyek a sportversenyere amit már nagyon várok:):P Addig is számolom a napokat és az órákat, perceket, másodperceket:):P Igérem beszámolok mindenről ami történik velem ismét:P Iszonyatos váll fájdalommal ébredtem ma reggel mint mindig hiszen nagyon hiányzik az elektromos kezelések amiket már korábban is kaptam még mikor még általános iskolába és közép iskolába jártam. Egész nap nem találtam a helyem míg végre egy kicsit enyhült a fájdalom, mert anyu adott egy gyógyszert és be kente valami kenőccsel, de, hogy mi volt az nem tudom, így már fekve tudtam megnézni a kedvenc film sorozatom ami hétköznaponként megy délután "második esély" holnap reggel megyek az orvoshoz, és szerintem be fog utalni a kórházba ismét akár csak egy éve ez előtt ahol ezeket a kezeléseket meg kapom a kezemre, vállamra, hátamra és a lábaimra is mind össze csak 3 hétig tart csak sajnos.:( Remélem holnap nem fog ennyira fájni mint ma a vállam, de ki tudja?:P Mindenki csak azt mondja fogjam rá az időjárásra igaz itt a hideg front, de holnpra már meleg frontott mond:( Nem örül neki senki:( Voltam ma orvosnál a vállammal, de hoppon maradtam ugyais a doktor nő éppen előttem ment ki beteghez hivták, így hát majd holnap kerülök sorra sajnos:( Mostanában alig tudok aludni a fájdalomtól éjjel is fent vagyok annyira fáj mind két vállam:( Voltam tegnap orvosnál a vállaimmal kaptam gyógyszer amit szigoruan kell szednem és persze beutalót is kaptam a főorvoshoz Paksra ahol megállipitják azt, hogy az elektromos kezeléseket megkapjam minden nap. Azt hiszem 10 vagy 15 kezelést kell felvennem.

Valóra vált az egyik nagy álmom ami az volt, hogy vissza mehesek az Ngyik-be. Talán ezárt is érzem azt, hogy boldog vagyok hiszen ismést emberek vesznek majd körül és nem a négy fal. Szeretnék mindenki elvárásainak megfelelni hiszen csak így tudom be bizonyítani,hogy mennyit változtam ez alatt az egy év alatt. Nagyon nehéz lesz tudom ismést a beilleszkedés, de én erősnek, és bizalmasnak érzem magam ahoz,hogy ismést neki vágjak a nagy világnak. A napokban döbbetntem rá, hogy vajon mi lenne, ha nem lenne lehetőségem az életben. Van még egy nagy óriási álmom amit nagyon szeretnék,ha valóra válhatna még pedig az, hogy az az ember akit én szeretek elfogadjon olyannak amilyen vagyok és, hogy be bizonyítsam neki, hogy nem vagyok az aki nagyon voltam,de ez már csak álom marad számomra most arra kell gondolnom,hogy igen is letegyem a vizsgát és megmutatsam a világnak,hogy vagyok valaki én is. Az életben vannak dolgok miről le kell marani és el kell felejteni mint pl a szerelmet mert nekem sajnos azt kell tennem hiszen csak én szeretek egyedül vagyis reménytelen amit nagyon sajnálok:( Én már bele fáradtam és azt hiszem eleget szenvedtem azért, hogy mi együtt legyünk Sonyval ehez két ember kell és nem egy én meg kevés vagyok hozzá így el kell engednem örökre, hogy lásson világot nélkülem:'(:'( Az élet már csak ilyen nehéz, kegyetlen, mostoha és fájdalmas:'(:'( Tudom az időt vissza forgatni nem lehet, de szívem mélyén örökre meg marad az együtt töltött sok szép emlék, hiszen időnként mikor egyedül leszek akkor van mire gondolni és ez az egy vigasz maradt számomra és a sok fénykép amit nagyon régóta a titkos helyen örzök.:'(:'( Szívem fáj könnyek csordulnak ki szememből így fejezem be soraim:'(:'( ÉG VELED!

2008.01.23.

Minden álmon,hogy második fél évtől vissza mehesek az NGYIK-be Nyíregyházára ahol ismést a számítógép-kezelői szakmát kezdeném el. Nagyon sok múlik Igazgató úron aki az iskola Igazgatója és persze a kollégium vezetőén is, hogy én vissza menjek. El köteleztem magam, hogy igen is megfogom csinálni mert csak így érhetek el valamit az életben. Sokan azt gondolják rólam, hogy én egy hisztis kis hülye vagyok aki el van kényesztetve pedig ez nem igaz ezt csak azért mondják rám mert nem ismernek az emberek ugyanis nem is akarnak megismerni én úgy érzem. Sokan nem tudják, hogy én ki vagyok csak a rosszat gondolják rólam és azt, hogy én semmit nem tudok az életről pedig ez így van mert sok mindent át éltem már az életben. Szeretnék újra az lenni aki voltam annak idején és szeretnék bizonyítani,hogy nem vagyok az aki voltam régen. Tegnap pl Barna Gergő is tett megjegyzést, hogy nem tudok helyesen írni és,hogy látszik, hogy nem az NGYIK-ben végeztem a 9-10 osztályt, ha nem Sályban ahol szerettem is lenni én erre nem válaszoltam semmit nem is szoltam hozzá már utána. Az ilyen embert el itélem aki csak mindig a rosszat veszi észre a másikban. 

2008.01.06.

Nem is tudom hol kezdjem talán a legelején kezdem. Én sajnos nem mehetek bulizni mint más egészséges ember mert féltenek a szüleim amit meg is lehet érteni hiszen szülök. Nagyon szerettem volna kint az utcán bucsúztatni az új évet. Nagyon hiányoznak a barátaim is, de bizom benne, hogy neki legalább jól telik az év utolsó napja. Lassan közeledik az éjfél és megkezdődik egy új év. Én évek óta itthon vagyok ezen a napon mikor szilveszter van. Tegnap összevesztem Botás Krisztiánnal ugyanis nagyon fájt az, hogy egész hónapban nem telefonál csak akkor beszélünk mikor én hivóm ja és arról meg ne is beszéljek, hogy még karácsonykor sem volt képes még egy üzenetet sem küldeni amit meg lehetett volna tenni hiszen lett volna rá lehetősége. Én nekem ilyen barátra nincsen szükségem. Lassan befejezem mert álmos lettem hiszen én nagyon fáradékony lettem azóta mióta itthon vagyok már lassan egy éve elmúlt. A kezeim nagyon gyengék lettek így nehezen tudok gépelni sajnos.

2007.12.31.

Karácsony éjszakáján olyan beteg lettem, hogy az ügyeleten kötöttem ki. Nagyon fájt a gyomrom folyamatosan hánytam megállás nélkül, de hála istennek nem történt nagyobb baj. Más nap reggelre meg a fogam kezdet fájni oly annyira, hogy alig birtam fent lenni mindig csak aludni meg aludni. Nagyon rosszul viseltem ezeket a bajokat és gondokat. Nagyon várom már a januárt ugyanis szeretnék vissza költözni a kolleszba,remélem sikerülni fog! Szeretném elvégezni azt a szakot minden hogyan, és igen is szeretném megmutatni azoknak az embereknek akik azt állították, hogy én soha nem fogok le vizsgázni igen is megcsinálom és benizonyítom, hogy érek én is valamit! Amióta itthon vagyok rájöttem arra,hogy miért nem tudok én olyan lenni mint mások mert nem hagyon magam lenézni ugyanis nekem nagyon nehéz volt beilleszkedni az NGYIK-be ahol értelmileg sérültek járnak és persze mozgássérültek is. Talán azért is lettem az aki most vagyok mert már nem úgy gondolkodok mint mikor oda kerültem mert rájöttem saját magam, hogy hiábáztam, hogy otthagytam az iskolát csak úgy egyszerűen, és ezeket a hiábaimmat minden áron azon vagyok, hogy kijavítsam. És nem utolsó sorban szeretném bebizonyítani, hogy nem vagyok az aki voltam régen mikor még fiatalabb Zsinatolós kis lány voltam.

2007.12.27.

Nem tudom mi van velem nagyon ingerülten érzem magam ma már mindenkivel szinte össze vesztem itthon. Talán már az a baj,hogy nagyon nehezen viselem az itthon létet. Nagyon szeretnék vissza menni Nyíregyházára az NGYIK-be ahol tényleg mondhatom azt,hogy jól éreztem magam és miel itt vannak ezek az ünnepek is ilyenkor előjön minden kedves régi emlék ami nagyon fáj. Szeretném már látni azokat az emberek akik régen körül vettek engem PL:Barna Gergő aki folyton mindig segitett,ha bajban voltam még akkor is,ha nem volt jó kedve,de igen is segitett mindenben nekem amit prsze meg sem köszöntem neki szinte. Hiányzik nekem nagyon Ági néni is akinek talán még többet köszönhetek,mert tanítványa voltam Ági néninek. Megtanított verset szavalni kiállitásain mindig aktívan részt vettem. Szeretnék tudni valamit Botás Krisztiánról is aki talán a legjobb barátom és haverom volt úgy érzem mikor első éves voltam az NGYIK-ben. Nem utolsó sorban szeretném kihagyni Sonyt aki nagy szerepet játszik az életemben.

2007.12.24.

Karácsonykor minden család együtt van és gyönyörködik a karácsonyfa fényeiben. Én nagyon szeretem az ünnepet csak az fáj, hogy nem lehetek a barátaimmal akiket nagyon szeretek. De ami még fájdalmassabb az, hogy nem láthatom azt az embert akit már évek óta szeretek és akivel szeretném az életem le élni. Igen van egy fiú az életemben akit szeretek csak ez az érzés egy oldalu hiszen csak én szeretek egyedül. Nagyon kedves,aranyos számomra csak nem lehet enyém. Sajnos voltak köztünk viták és szép napok is, de az élet azt mondta, hogy mi nem tartozzunk egymáshoz. Nincsen olyan nap, hogy ne gondoljak Sonyra.

2007.12.23.

1985.03.30 án születtem Szekszárdon. Egy kis faluban élek szüleimmel ahol felnőttem. 10 évesen kerültem iskolában a Sályi mozgásjavító általános iskola és Diákotthonba ahol életem nagy részét tölthettem. Utána tovább tanultam Nyíregyházán egy speciális iskolában ahol a számítógép-kezelői szakmát próbáltam elsajátitani, de sajnos nem sikerült utána még egy évig ott jártam, de sajnos évközben otthagytam ugyanis nagy volt a távolság. Azóta itthon vagyok, de nagyon szeretnék jövőre vissza menni tanulni ugyanis a magányt nálamnál senki nem ismeri jobban és nem kivánok senkinek sem.:( Nagyon hiányzik Nekem Sály ahol 10 évig éltem talán még többet is ott ismertem meg az igaz szerelmet is ami nagyon fontos az ember életében. A fogyatékosságomról csak annyit szeretnék mondani,hogy mind két kezem sérült donga láb és donga kézzel születtem. Szeretek verseket írni és szavalni is, de amit nagyon szeretek zenét hallgatni. Tavaly sikerült számítógépet vásárolnom aminek nagyon örülök, mert fejleszthetem a tudásom itthon amit valóra is váltok hiszen nagyon sok mindent megtanultam kezelni rajta igaz fáradsággal, de meg csináltam amire én nagyon büszke vagyok. Így kezdödőtt kis életem. Nagyon sokat vagyok egyedül aminek én nem örülök ugyanis én egy olyan lány vagyok aki szeret emberek közt lenni.